Tücsök

És már megint írok, pedig visszaolvastam az előző bejegyzésemet, és láttam, hogy borzalmasan írok. De olyan megnyugtató, hogy senki sem látja...

Az ok, amiért megint bejegyzek, az, hogy óriásit csalódtam egy emberben (mondjuk inkább, fiúban), meg persze magamban is, amiért bedőltem egy álarcnak. Pedig olyan szépen indult, azt hittem, igaz ez az egész. És akkor hónapok múlva közli, hogy hazugság volt minden egyes perc?! És még neki áll feljebb, hogy ez nekem rosszul esik... hogy én nem értem meg.. Nem értem? Szerinte itt szeretetről van szó, meg kell értenem őt...de hiszen az előbb mondta, hogy hazugság volt az egész! Ez lenne az ő híres szeretete? Persze gyanút foghattam volna már hamarabb is, régóta éreztem, hogy emberileg nem stimmelnek a dolgok, de nem akartam észrevenni, hogy az értékek, amikkel felruháztam, nincsenek neki, egyszerűen tudatosan félreismertem...azt akartam, hogy jó legyen, azt akartam, hogy valaki a támaszom legyen, a társam, hogy szeressen... És közben nem vettem észre, hogy milyen emberre vetítettem rá a vágyaimat... Óriási hiba volt, mostmár látom. Jó kis tanulópénz lesz ez a másfél év, amíg minden egyes héten találkozni fogunk. Istenem, látod, ennyire semmibe veszi egy másik ember érzéseit, csak ő számít, csak ő, senki más! És mindeközben még el is hiszi, hogy egy szent! Ezért csodálom...úgy tud átgázolni másokon, hogy közben mindent elnéz magának,mindenre van magyarázat, mindent meg tud indokolni.. de nem érdekli, hogy ezzel mekkora fájdalmat okoz...nekem, jelen esetben. De tudom, hogy ezt már mással is megcsinálta, és előre sajnálom azt, akiről egy rövid ideig megint azt hiszi majd, hogy szereti, aztán őt is megsebzi, ha az útjába áll, ami azt jelenti, hogy szólni mer neki dolgokért, bele mer szólni az ő életébe, tetteibe,kritizálni MERI ŐT! Hihetetlen, hogy nem vettem észre, hogy ennyire rohadtul önző... A fenébe is, szeretni akartam, és meg akartam tanítani szeretni őt!!! De ez sem sikerült! Mégis, mit tehettem volna még?! Ennél több szeretetet nem tudtam volna adni, de van, aki a szeretetet is birtoklásvágynak fogja fel, és berezel, hogy valaki része lesz az életének...

Sajnálom őt, és igyekszem elfelejteni, hogy valaha közöm volt hozzá...

Nem tudom, miért vetemedtem az internetes naplóírásra. Sose tudtam jól írni. De most jól esik, és persze úgyis tudom, hogy senki sem olvassa el.

Egy régi bölcsesség szerint, ha magadról akarsz beszélni, sose magadnál kezdd. Nos, beszéljek a családomról? Nagyon szeretem őket, és sok embernek lehet furcsa, néhányan úgy vélik, hogy ez már-már túlzás, de nekem igenis sokat számít ez a pár ember, aki körülvesz. Ha csak tehetem, velük vagyok, itthon, mert jól és biztonságban érzem magam. Velük vagyok igazán egy hullámhosszon.

Barátok? Nincs belőle megszámlálhatatlanul sok, a két kezemen meg tudom számolni, hogy hányan vannak, de ők valóban igazi barátok, akiknek mindent elmondhatok, akikre bármikor számíthatok. Az egyetemen persze sok embert megismertem, sok értékes emberrel találkoztam, és ez nagyon jól esett az után a csalódás után, amit ebből a szempontból (is) okozott a középiskola.

Szóval egyetem. Méghozzá orvosi. Úgy tűnik, nem voltam teljesen tisztában azzal, hogy mibe vágom a fejszém... Kicsit nehezen indul ez az egész, de majdcsak lesz jobb is. Nem azért, hogy szerénykedjek, de tudom, hogy a képességeim megvannak hozzá. Csak kicsit ellustultam, túl sok újat hozott ez az életforma. Így aztán most anatómia uv-ra készülök. Éjjel (is). De azt hiszem, most már ideje lenne aludni mennem.

Később talán folytatom ezt a magamnak írt "naplót".

jó éjt!