HTML

Tücsök

A blogom rólam szól. Arról, hogy miket érzek, mit gondolok, mi történik velem.

Friss topikok

Linkblog

:)

2007.01.27. 00:12 grillon

Nem tudom, miért vetemedtem az internetes naplóírásra. Sose tudtam jól írni. De most jól esik, és persze úgyis tudom, hogy senki sem olvassa el.

Egy régi bölcsesség szerint, ha magadról akarsz beszélni, sose magadnál kezdd. Nos, beszéljek a családomról? Nagyon szeretem őket, és sok embernek lehet furcsa, néhányan úgy vélik, hogy ez már-már túlzás, de nekem igenis sokat számít ez a pár ember, aki körülvesz. Ha csak tehetem, velük vagyok, itthon, mert jól és biztonságban érzem magam. Velük vagyok igazán egy hullámhosszon.

Barátok? Nincs belőle megszámlálhatatlanul sok, a két kezemen meg tudom számolni, hogy hányan vannak, de ők valóban igazi barátok, akiknek mindent elmondhatok, akikre bármikor számíthatok. Az egyetemen persze sok embert megismertem, sok értékes emberrel találkoztam, és ez nagyon jól esett az után a csalódás után, amit ebből a szempontból (is) okozott a középiskola.

Szóval egyetem. Méghozzá orvosi. Úgy tűnik, nem voltam teljesen tisztában azzal, hogy mibe vágom a fejszém... Kicsit nehezen indul ez az egész, de majdcsak lesz jobb is. Nem azért, hogy szerénykedjek, de tudom, hogy a képességeim megvannak hozzá. Csak kicsit ellustultam, túl sok újat hozott ez az életforma. Így aztán most anatómia uv-ra készülök. Éjjel (is). De azt hiszem, most már ideje lenne aludni mennem.

Később talán folytatom ezt a magamnak írt "naplót".

jó éjt!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://grillon.blog.hu/api/trackback/id/tr5831337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása